Iváncsa egy több ezer éves múlttal rendelkező település a Duna mentén, ahol a természet, a történelem és a közösség harmóniában él együtt. Kedvező fekvésének és gazdag örökségének köszönhetően mindig is fontos szerepet töltött be a térség életében.
A múlt:
A Duna középső, Fejér megyei szakaszán, annak jobb partján, a Budától Eszékre vivő fontos szárazföldi útvonal mentén kialakult település. Több évezredes múltja a bronzkorig tárul fel előttünk. A Krisztus előtti 2. évezredben, a középső bronzkorban a Vatya-kultúra népe lakta. Elsősorban a vízjárta területek partjain emelkedő fennsíkokat szállták meg, így nem meglepő, hogy az iváncsai párkányzaton is otthont találtak.
Tompa Ferenc neves ősrégész 1935-ben öt úrnasírt tár fel (de hasonló leletek a község egész területén előfordultak). Ezek között a legbecsesebb egy díszes, felfüggeszthető edényke, mely emberi alakot formáz, két lábon áll.
A rómaiak emlékét őrzi a határvonal- limes. A mai 6-os műút közelében épült az eszéki országút. A 3. századból való két mérföldkő, az Aquincumtól mért 34. római mérföldet jelölték. Iváncsa határában a „Fok és a Malom út felező útján” Marosi Arnold feltárt egy 4*4 méter alapterületű római épületet, egy őrtartomány maradványát.
A népvándorlás koráról egy avar lovasvezér gazdag sírlelete tanúskodik. A honfoglalás, államalapítás korában királyi birtok. Első írásos emlékünk egy oklevél, melyben Erzsébet királyné Theodor (Tivadar) székesfehérvári prépostnak adományozza Iváncs földjét rétjeivel, erdeivel, kaszálóival, szigeteivel és minden tartozékával együtt. Iváncs – ahogy akkor írták – a mai településtől keletre feküdt. 1333-ban a pápai tizedlajstromban a falu plébánosa 1 garast fizetett, ami 6-10 család adója lehetett. A török időben elnéptelenedett. II. József idején Iváncsapuszta népessége 74 fő, a házak száma 14, a családoké 17. Benépesedése a 19. században ment végbe. Birtokosai, baracskai közbirtokosok Iváncsán építkeztek. 1830 óta működik a református iskola és imaház. 1850-ben adóközséggé szerveződött. Legjelentősebb birtokosai a Pázmándyak, Dienesek, Kazaiak, Robozok, Hollósyak, Bédyek, Kandók.
1897-ben olvasókör, 1898 önkéntes tűzoltóegyesület alakul. A 20. század elején a népesség létszáma 1800 fő. 1907-ben a római katolikusok iskolakápolnát építenek, ez lesz az új templom megépítéséig, 1985-ig a templomunk. Az első világháború nagy véráldozatot követel.: 122 hősi halottat. 1921-től az agrár-nincsteleneknek házhelyet és néhány holdas parcellákat juttatnak. Ekkor épül a Szabadság és a Táncsics utca. Megalakul a Levente Egyesület, a Faluszövetség helyi szervezete, a KALOT, a KALÁSZ, a KIE, a Dalárda. 1938-ban Községi beruházás keretében megkezdődik az áramszolgáltatás bevezetése. A két világháború között díszpolgárrá választják gróf Bethlen István miniszterelnököt, Vas József népjóléti minisztert és Kozma Miklós belügyminisztert. A második világháború alatt közel három hónapig folytak itt a harcok. A hősi halottak száma 64, polgári áldozatoké 27, 1944 nyarán 14 zsidót hurcoltak el.
Jelen:
Iváncsa község területe 25,17 km2
Népessége:
2009: 2911 fő
2010: 2905 fő
Jövő:
Jó minőségű a termőföldünk, festői szépségű a Duna – partunk, tiszta a levegő, a községben teljes körű az infrastruktúra – békességben szeretnénk itt élni!
(forrás: Iváncsa hivatalos honlapja: ivancsa.hu)
A múltunk megőrzése nemcsak tisztelet, hanem felelősség is a jövő generációi felé.
Iváncsa története egészen a bronzkorig nyúlik vissza, amikor a Vatya-kultúra népei telepedtek meg a Duna menti magaslatokon. A település stratégiai elhelyezkedése – a Budától Eszékig vezető útvonal mentén – már ekkor meghatározta jelentőségét.
A római korban a térség a birodalom határvidékéhez tartozott, melynek emlékét ma is őrzik a limes maradványai és a feltárt mérföldkövek. A későbbi századok során Iváncsa királyi birtokként, majd kisebb faluként fejlődött tovább, túlélve a történelem viharait, köztük a török idők pusztításait is.
A település újkori fejlődése a 19. században indult meg, amikor újra benépesült, és kialakultak azok az alapok, amelyekre a mai község épül.
A 19–20. század fordulóján Iváncsa közösségi élete jelentős fejlődésnek indult. Megalakultak az első civil szervezetek, egyesületek, és kiépültek a közösségi intézmények alapjai.
Az infrastruktúra fejlődése – például az áramszolgáltatás bevezetése – és az oktatás, valamint az egyházi élet megerősödése hozzájárult ahhoz, hogy a település egyre élhetőbbé váljon lakói számára.
A két világháború mély nyomot hagyott Iváncsa életében: jelentős emberáldozatok és társadalmi változások formálták a közösséget. A nehézségek ellenére a település képes volt megújulni, és új alapokra helyezni fejlődését.
A 20. század második felétől Iváncsa fokozatosan stabil, fejlődő községgé vált, ahol a közösség ereje és az összefogás kulcsszerepet játszott a továbblépésben.
Iváncsa ma egy folyamatosan fejlődő település, amely kiváló természeti adottságokkal, tiszta környezettel és kiépített infrastruktúrával rendelkezik. A közösség célja, hogy megőrizze értékeit, miközben nyitott a fejlődésre és a jövő lehetőségeire.